Vajon hányan vagyunk így az életünkben?
Vajon hányan vagyunk így az életünkben?
Akik szeretnénk gyermekünknek segíteni, akár ha már felnőttek is? Tudunk? Hallgatnak Ránk? Van amikor hallgatnak ránk, de olyan is előfordul, hogy nem. Ilyenkor meg kell tapasztalniuk azt a bizonyos dolgot, amit kitaláltak, elhatároztak, eldöntöttek.
Évekkel ezelőtt írtam ezt a bejegyzést.
Most itt van a ThetaHealing technika, amivel feltesszük a kérdést: Hogy érint ez Engem?
Vajon hányan vagyunk így az életünkben?
S tudunk dolgozni alap, lelki, genetikai és történelmi szinten is. A gyermek korunkon, az előző életeken, és az őseinkkel generációs szinten ThetaHealinggel. Hogy ez mit jelent? Tudunk dolgozni a testtel, a lélekkel, a DNS- sel, és aki hisz az előző életekben, hát ezen a szinten is. Itt van az a technika, amikor úgy javítunk a családunkkal való kapcsolaton, s DNS szinten a gyermekünk, anyánk, apánk egészségén, hogy magunkon dolgozunk. Ezért mindenkit csak arra biztatok, jöjjön el egy ThetaHealing konzultációra, és tegye jobbá a saját és a szerettei életét.
Aztán teltek az évek…
Jó magam pedig az önfejlesztés útjára léptem. Megváltoztam… Ezzel pedig az járt, hogy a környezetem is megváltozott. Mit jelent ez? A gyermekeim elkezdtek odafigyelni a szavaimra, a kérdéseimre. Ők is, és Én is más szemmel néztünk egymásra. Csodák kezdtek történni az életünkben!
Elkezdtük egymást megölelni minden nap, minden találkozás alkalmával, már nem csak puszit adtunk egymásnak. Ez most is így van, sok év távlatában, és a fiú testvérek is megölelik egymást, nem csak a lányokkal ölelkeznek. Anyukám is megtanulta az ölelés gyógyító erejét.
Egy Új Élet! Egy Új perspektíva alakult ki közöttünk!
Sokan úgy gondolják, mindenben támogatniuk kell a gyermeküket. Sokszor pénzzel, ajándékokkal. Mikor alakul ki akkor a felelősség érzés a gyermekben? Mikor alakul ki, hogy be tudja osztani a pénzét, és ne csak kapni, kapni akarjon?
Te már megtanítottad a gyermekeidnek a pénzzel való pozitív gazdálkodást?
Ha nem, akkor miért nem?
Van egy játék, a Cashflow társasjáték.
Ez az a játék, amivel családállításokat csinálok, AHA érzéseket adok át, és blokkokat oldok.
Gyere el, hozd el a gyermekedet is, akár felnőtt, akár már 6. osztályba jár.
A pénzügyi intelligenciát sehol sem tanítják. Nekem több mint 35 év pénzügyi tapasztalatom van. Több 100 ezer embernek segítettem. Lefordítani arra a nyelvre a pénzügyet, hogy mindenki megértse.
Gyere és jelentkezz! Családállítás Cashflow játékkal 6 órás workshopra!
Vajon tudod e?
Hogy gyermeked 7 éves koráig tükrözi édesanyja problémáit?
Hogy ez az a kor, amíg úgy segíthetsz neki a spirituális szinteken ahogyan szeretnél, teremthetsz meg neki dolgokat, de miután elhagyta ezt a kort, akkor Ő dönti el, hogy követi e a TE spirituális tanításaidat, segítségedet, vagy a hagyományos gyógyszereket, és lehetőségeket a mai világ törvényei szerint építi be a saját életébe?
Nem is gondolnád, ez mennyire fontos! Hiszen amikor titokban valakinek spirituális segítséget adunk, akkor a karma ellen vétünk.
Ezért is van ez a törvény. Mindenkinek és mindenkire érvényes a Szabad Akarat. Még a gyermekedre is.
Volt úgy, hogy régen, akartam adni Bachvirágokat a saját gyermekemnek. Ő pedig tiltakozott. Nem tudtam, azért teszi ezt, mert ezt választotta ebben az életben, hogy így oldja meg az életét. Erre egy spirituális gyógyító, és tanító hívta fel a figyelmemet, pedig a gyermek ekkor még csak 14 éves volt.
Milyen érdekes, hogy mennyire nem tartja be a mai világ a Szabad Akarat törvényeit.
Pedig ez nagyon fontos dolog mindenki számára.
Hát figyelj oda a szeretteidre, és ne akard rájuk erőszakolni az akaratodat!