Hogyan éljél párkapcsolatban?

2019. nov 18.

Hogyan éljél párkapcsolatban?

Te is szeretnél boldog párkapcsolatban élni? Miért nem kérsz külső segítséget, ha egyedül nem megy? Sokan azért válnak el, mert attól tartanak, hogy a másik nem szereti őket, s ezért nem tudnak együtt maradni vele.

Vajon miért jobb több millió nőnek és férfinak, ha egyedül élnek, mintha párban élnének? Mi az, ami rákényszeríti a másikat arra, hogy elváljanak útjaik, amikor pedig a kezdetekkor imádták, szerették, becsülték egymást?

Hogyan éljél párkapcsolatban?

Milyen érdekes, hogy megváltoznak ezek az emberek az évek során, és lehet, újra egymáséi lesznek, mihelyt rájönnek arra, mi a másik szeretetnyelve, és változtatnak a saját szeretetnyelvükön is. Ekkor újra egymásra találhatnak. Hiszen mind a ketten fejlődtek, változtak. Erre a fejlődésre, változásra azonban szükség van ahhoz, hogy újra összekovácsolják az életüket.

Hiszen találkoztam már olyan emberekkel is, aki azt mondták az első volt az igazi.

Olyat ritkán hallani:

– Képzeld! Kibékültünk!- Pedig lehet a válás egy akkora pofon az egyik félnek, vagy mind a kettőnek, hogy észhez tér, és boldogabb lesz a kapcsolatuk, mint valaha volt bármikor. Amikor már elkezdik azt nézni mi az, ami jó a másiknak is, nem csak a saját igazát hajtja mind a kettő.

Az is előfordul,

hogy két ember elrezeg egymástól. Egyszerűen az egyik kinő a kapcsolatból. Már nincsenek közös terveik, közös céljaik. Az egyik fél mindig otthon szeretne ülni, és elvárja a másiktól is, hogy ezt tegye. Elvárja hogy őt kiszolgálja. Elvárja, hogy a másik legyen felelős minden dologért a kapcsolatban, mi közben negatív vádakat vagdos, vagy vagdosnak egymás fejéhez. Ilyenkor legjobb, ha még akkor elválnak útjaik, amikor a méreg még nem költözött be a kapcsolatba. Hiszen több évig éltek szeretetben, legalábbis egymást segítve. Miért kellene ezt most elrontani? 

 

Szeretnéd megjavítani a kapcsolatodat,

de nem tudod hogyan? Vagy szeretnél elválni de nincs hozzá elég merszed? Bármit is szeretnél, a tudatalattira tudom rávilágítani a tudatos énedet az által, ha eljössz egy ThetaHealing® konzultációra. Utána döntsél. hogyan tovább, miután tisztába jöttél sajátmagaddal!

Kérlek igyekezz, az időpontok korlátozottak!