A Karma Szerepe A Lélekben

2024. ápr 2.

1. A Karma Szerepe a Lélekben

Lélek szinten szinte minden cselekedetünk karmikus. A lelkünk pedig üzen ilyenkor. De hogyha nem is karmikus dolgokat, akkor is ismétlődnek a történetek az életünkben. Ezeket a leckéket egészen addig kapjuk, amig meg nem változunk. Ehhez viszont arra van szükségünk, hogy tanuljunk, és fejlesszük magunkat az ÖN-ISMER-et terén. Hogyha ezt megtesszük, akkor a körülöttünk levő emberek is megváltoznak. Az is előfordul, hogy közülük elrezegnek tőlünk. Helyettük viszont új barátok, új emberek vesznek körül bennünket.
Ez a videó sorozat “A Karma Szerepe a Depresszió Kialakulásában” című könyv felolvasásáról szól, illetve az azóta eltelt 13 év tapasztalatairól szól. Ma már sok mindent máshogyan látok, mint akkor. Hiszen én is fejlődőm, változom, és változtatok az életemen. 

2. A Karma Szerepe a Lélekben

Amikor 49 évesen ott hagytam a pénzügyi pályát, elköltöztem, és lezártam a 14 éven át tartók kapcsolatomat, akkor édesanyám attól félt, hogy nem lesznek barátaim. Hiszen ez neki nagyon nehezen ment mindig, és pedig gyermekként vittem tovább a mintáját. (Lehet ez is a lélek karmája volt?)
De ez a félelme alaptalan volt. Igaz, hogy egy pár évbe beletellett, de ma már új barátaim vannak. Többnyire spirituális körökből. 
Persze vannak mások is. Vannak akik régóta, és akadnak közöttük átutazó emberek is. 
2018-2019 óta van két barátnőm, akikkel lehet hogy ritkán beszélünk, találkozunk, de mindig támogatást adunk egymásnak, hogyha szükség van rá. Nem haragszunk meg úgy sohasem egymásra, hogy ez a barátság megszakadjon. 
Több ezer ThetaHealing® konzultáció van a hátam mögött. Több száz embernek segítettem, a spirituális életemben. 
Szeretettel ajánlom Neked ezeket a videókat, hogyha egy új nézőpontból szeretnél rácsodálkozni a világra.

Ilyen is létezik? Igen!

Amennyiben több videót szeretnél látni ebben a témában, akkor iratkozz fel,

és kövesd a You Tube csatornámat!

Itt tudod ezt megtenni!

Az első 21 videót pedig itt találod:

Siess, a jelentkezés korlátozott!