Hogyan hatnak ránk az érzékelések?
Hogyan hatnak ránk az érzékelések?
A zene úgy hat ránk, hogy lehet felemelő, bátorító, örömteli, kedves, de lehet félelmetes, rettegő, szégyenkező, és megalázó is. Attól függően, milyen érzést éltél át amikor hallottad.
Gyermekként hallgattad azt a zenét, amit a szüleid szerettek, s közben leszidtak, vagy elestél, elvágtad a kezed valamivel, vagy csak valami miatt szorongtál. Az is lehet, hogy jó dolog történt Veled egy ilyen alkalommal, s mi történik felnőttként, amikor meghallod ugyan azt a zenét?
Ugyan azok az érzések terítik el a tested, a lelked, mert valamikor azt az érzést, ahhoz a zenéhez kötötted, s ilyenkor az érzés lehet félelem, lelkiismeretfurdalás, vagy éppen pánik, de az is előfordulhat, hogy jó érzéseket ébreszt benned a zene.
Az egyik ügyfelem édesanyja pszichiátriai beteg volt. Nem tudtam kezelni, hiszen az ilyen eseteket csak orvosi engedéllyel szabad elvállalni, ő pedig nagyon súlyos eset volt.
Már két hónapja feküdt otthon, nem csinált semmit, az ágyból sem kelt ki. Meg akart halni, és ezt meg is mondta a gyermekének.
Az ügyfelemnek, aki ennek a hölgynek a lánya volt, ekkor ezt mondtam:
– Mi volt édesanyádnak a kedvenc zenéje, amikor fiatal volt?
– A szimfonikusok.
– Akkor most az a házifeladatod, hogy tegyél be neki ilyen zenéket hallgatni. Akkor is, amikor te éppen nem vagy otthon.
A dolog annyira működött, hogy két nap múlva az anyukája kikelt az ágyból, áthúzta az ágyneműt, és neki állt mosogatni.
Hogyan hatnak ránk az érzékelések?
A zene minden esetben valahogyan érint bennünket.
Évekkel ezelőtt, amikor a kedvesem horror filmet nézett, mert szerette ezeket nézni, én a zene milyensége miatt riadtam fel az alvásból, és kezdtem el félni. Átéltem a fizikai tüneteket is, amik ezzel jártak. A remegést, testi szinten, a félelmet, rettegést lelki szinten, és a dühöt, haragot az miatt, mert megint felébredtem, és nem lehetett nyugodt az álmom.
Természetesen hosszú távon nem lehet benne maradni így egy kapcsolatban, hiszen ez nem egy nyertes- nyertes állapot. Választanom kellett. ekkor ezt még így gondoltam. Pedig megoldható lett volna csupán ez a konfliktus azzal, hogy a hálóban nincs TV nézés.
Ilyen lehet egy zene szám is.
Hiszen a horror filmek zenéje akkor is hat, ha nem nézed a történést. De lelki fizikai tüneteket válthat ki egy illat, egy dolog amit meglátunk, sőt, egy tapintás is.
Amikor Mozartot hallgatod, megnő az intelligenciahányadosod.
Milyen érdekes, vannak, akik nem szeretik a szüleik által hallgatott zenéket, s nem is tudják, hogy azért, mert gyermekként a zene hallgatása közben valami traumát éltek meg. Van olyan is, aki pedig boldog, ha ilyen zenét hallgathat, mert felgyülemlenek benne a szép, a jó emlékek.
Hát így hatnak ránk a régi programok a zene által.