Üzletviteli tanácsadás

2021. aug 22.

Általános Üzletviteli Tanácsadás

Amikor elkezdtem vállalkozni, 2016.04.05.- én, semmi elképzelésem nem volt arról, hogyan is kell csinálni. 
Nem tudtam weboldalt készíteni, írni, hogyan találják meg az ügyfelim majd, és megfogalmazni sem a dolgokat. Fogalmam sem volt arról honnan töltsek le képeket, amit használhatok, és az email írással is problémáim voltak. Mindig idegességet éltem meg ilyenkor. Nem voltam fent a Facebookon, és nem tudtam hogyan kell használni. A marketinget csak a Boltvezető Kereskedelmi iskolában tanultuk, és az online világban elvesztem. Később is egy óra alatt csináltam meg egy blogbejegyzést, vagy egy hírlevelet. Semmi fogalmam nem volt az online világban ebben az időben, illetve már a Google-ban tudtam keresni. Nagyon elkeseredett voltam. Úgy éreztem minden összefogott ellenem.

Miket csináltam? 

Először is a Cashflow társasjáték, és a ThetaHealing® konzultációk mellett MLM rendszerekben dolgoztam. Azután pedig alkalmazott lettem ismét többször is, pedig nem akartam, de valamiből meg kellett élni. Kínkeserves évek voltak. 

Ekkor még nem tudtam, hogy a fókusz nagyon fontos, amikor valaki vállalkozni kezd. Hiszen így spirituálisan kifejezve: Szétforgácsolja az energiáit. Ezt tettem ekkor. Hol ilyen munkát vállaltam, hol pedig olyat, és közben tanultam folyamatosan a vállalkozói lét leckéit. 

Arra sem gondoltam előre, hogy a nem rendszeresen beérkező havi bevételek ekkora frusztrációt okoznak majd nekem. Folyamatosan elhelyezkedtem máshova, hogy legyen valamennyi biztos jövedelmem. De mindig stresszes voltam, és nyugtalan, mert nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna. Hol 4 órában, máskor 7-8 órában dolgoztam mellette. Közben persze képeztem magam, amennyire tudtam. Rengeteget dolgoztam. Napi 12-14 órát.
De nem mindig tartottam jónak az irányt. 

Általános Üzletviteli Tanácsadás

2020. Hatalmas változást hozott az életemben! A korona helyzet alatt minden megváltozott. Az akkori munkahelyemnek köszönhetően képezni tudtam magam mint vállalkozó. Már megtanultam a Blog írást. Ebben a lányom nagyon sokat segített. Megtanultam Facebook csoportot, oldalt hogyan csináljam, reklámozzam, írjak bejegyzéseket. Erre a középső gyermekem is tanított, de még mindig nem mertem élő videókat készíteni, és megmutatni azt amit tudok, és aki vagyok. A legkisebb fiam is rengeteget segített, amikor megakadtam valamiben a számítógép világában. Hálás vagyok Nekik. Tisztelem becsülöm Őket. Megtanítottak arra, miért figyeljek oda a fiatalabb nemzedékre, és hogy milyen sok dolgogra meg tud tanítani egy fiatal, ha nyitott vagyok, és hajlandó változni, változtatni a nézőpontjaimon. 
Amikor valaki egy negatív kommentet írt, vagy éppen rám írt, nem tudtam kezelni a dolgokat. Szégyent éreztem, elkeseredettséget, és tehetetlenséget. 

Aztán megvettem 96 órányi vállalkozásról szóló anyagot.

Képeztem magam. Célokban, időgazdálkodásban, a halogatás megszüntetésében, Google naptár vezetésében, marketingben, vállalkozásban, Facebook posztok írásában, és egyebekben. Egyre nagyobb lett az önbizalmam. Míg 2015- ben elolvastam Robert Kiyosaki könyvét: Mielőtt feladnád az állásodat címmel, de nem hallgattam rá, most ismét elolvastam. Ekkor értettem meg igazán, min mentem keresztül. Ekkor lenyugodtam. Majd ismét feladtam a biztos állásomat. 

Rengeteget segített a ThetaHealing® tanárom, aki nem csak jó tanár, hanem Coch, és jó barát is. Rajta kívül más segítőket is igénybe vettem, és hallgattam rájuk. Mindig megtettem a következő lépést, amire tanítani akartak megtanultam, alkalmaztam. 

A korona idején minden kedden és csütörtökön ThetaHealing® képzéseken vettem részt, és még 4-5 tanfolyamon is részt vettem. Az Univerzum mindig segített ebben. Mintha csak arra várt volna, hogy most már sikeres legyek a vállalkozásomban. 

Ebben az évben már félévkor megdupláztam a tavalyi év bevételeit. Boldog vagyok, hogy nem adtam fel, hogy beleálltam, és csinálom! Örömmel tölt el, hogy vannak új barátaim, és az is, hogy most már én is tudok segíteni az: 

Általános Üzletviteli Tanácsadásban

Keress TE is Bátran!

Amennyiben kezdő vállalkozó vagy, és nem tudod merre az arra, mit hogyan csinálj hogy jobban menjenek a dolgok az életedben.
Mivel spirituális úton is tudlak támogatni, így meggyorsíthatjuk az előrejutást az életedben a fizikai síkon is. 

 

Siess, a jelentkezés korlátozott!