A három gipszkorong története
A három gipszkorong története
Vajon hogyan alakultak ki Jurácsik László gipszkorongjai? Hogyan alakultak ki a patkóból készült nyakláncok. Mint minden tárgynak, ezeknek is történetük van. A gyakorlatias embert is megszállja az ihlet, csak éppen nem tudja honnan jönnek az információk. Úgy gondolja, maga találta ki őket, és nem a szellemi útmutatók, vagy éppen a Jó Isten.
A vágyak akkor valósulnak meg, ha az akarat is benne van ebben az esszenciában. A célok akkor elérhetőek, ha bennük van a vágy, a hit, és az elvárás is, és teszünk érte, hogy megvalósuljon. Azok akiknek nincsenek vágyaik, mások céljait vágyait valósítják meg. Ezzel lemondva a saját vágyukról, céljukról.
A mai második rész a Gyógyító Faluról, és a MOGY-ról szólt.
Érdekes ez a világ, ahol segítők vannak egy helyen. Hatalmas energiák találkoznak. Amikor több mint 100 ember együtt dolgozik, tisztelve egymás másságát, és hasonlóságát.
Először Tiszaszentmártonon voltam Kálmán Lőrinccel, és a többiekkel egy egy napos alkalmon. Majd Ópusztaszeren, a MOGYon. Ide Dobos Gáborral jutottam el. Majd Györére mentünk. Itt szintén Lőrinccel mentem telekocsival. Pomázra pedig Pálosi Zoltán segítségével tudtam elmenni.
Először azt sem tudtam, hogyan kezdjek hozzá. Volt négy takaróm. Kiderült kell sátrat vennem. Majd rájöttem Ildikónál vannak még jógapárnáim. Ezekre viszont huzatot kellett venni. Újabb kiadás, de nem bántam. A célom lebegett a szemem előtt, hogy bekerülhetek egy ilyen helyre. Ha egy egy napra is, de megélhetem a táborok adta hangulatot. Hiszen ezért is hagytam ott 2020.- ban a biztos állásomat. Amikor őszies lett az idő, Pálosi Zoli segített nekem székeket, és kisasztalt szerezni. Hiszen a Földön ücsörögve az őszi időben már nem lett volna jó.
Mindig találtam valakit, aki segített lejutni ezekre a helyekre.
Csak a szépet, és a jót láttam meg minden alkalommal.
Örülök, hogy ott lehettem.
Siess, a jelentkezés korlátozott!