Vízitúra a Dunakanyarban
Vízitúra a Dunakanyarban:
Álmomban sem gondoltam, hogy egyszer kenuval fogok a Dunán a Dunakanyarban, egy vízitúrán részt venni. Zebegénybe vonaton érkeztünk. Olyan is akadt, aki már előbb letette a kocsiját, de ide már mindenki vonattal érkezett. Nagyon jó volt a szervezés, és a tájékoztatás is. Biztonságban éreztem magam. Az izgalom mégis megvolt. Azt hittem, hogy ez majd elmúlik teljesen nagyon hamar.
A több mint 20- an voltunk, 7 hajóval! Fantasztikus volt! Korrekt tájékoztatást kaptunk, mit hogyan kell csinálni, mi az amit nem szabad.
Attila és Tamara voltak a túravezetők. Régóta csinálják. Magabiztosak, és barátságos emberek.
A weboldalukon még több mindent megtalálsz: Utazzgeográfussal.
A Vízitúrára készen. Ekkor még a torkomban dobogott a szívem. Két ismeretlen fiatal hölggyel kerültem össze. Ők tapasztaltabbak voltak nálam. Reméltem sokkal ügyesebbek is. 🙂
Először az árral felfelé eveztünk. Csak rövid ideig, úgyhogy nem volt megerőltető. Némelyek poncsóban, mások fürdőruhában voltak. A vénasszonyok nyara segített ebben nekünk. Hiába lett hidegebb az idő, mégis 26 fok volt a napon. A lábunkon vagy papucs, vagy szandál. A bátrabbak mezítláb voltak.
Az első időben a legelső helyen eveztem. A félelmeimet le kellett győznöm. Nem láttam a társaimat, nem tudtam jól csinálom e amit csinálok, és csak a nagy víz volt előttem. Illetve még az előttünk lévő csónak, de ők számomra messzinek tűntek. Később már cseréltünk helyet, és nyugodtabbnak éreztem magam. Sokat nevettünk, hecceltük egymást. 🙂
Az utolsó partszakasz, amikor már lebukófélben volt a nap. Ahogy hűlt le a levegő, vettük fel a pulóvereinket, a ruhákat. Már bátrabb voltam. Jobb kedvű. Bár egyre fáradtabb. Már csak egy 10-15 percnyi evezésre voltunk a céltól.
Vízitúra a Dunakanyarban:
Ez volt az a pillanat, amikor tudtam megérte! Hatalmas élmény volt számomra a lemenő napot látni, miközben még fürdőzők is voltak a Duna vizében. Ekkor volt az a pillanat: tudtam máskor is eljövök! Máskor is legyőzöm az önmagam állította korlátokat! Hiszen ekkor volt az is, hogy meditáltam a parton. Majd utána láttam meg ezt a csodát, amit egészen mostanáig sohasem láttam az életemben.
Ezeket a csodákat átélhetjük a földdel kapcsolódva, hogy otthon is átéljük ezt a csodát egy meditációban! Ahogy most is tettem!
Ez volt az utolsó állomás. Kismaros. Ide érkeztünk meg, és innen jöttünk haza. Még kipakoltunk a kenukból, kitakarítottuk. Hiszen mi használtuk, és ez is hozzá tartozik a feladatokhoz, ehhez a naphoz. Mivel a ruhánk, többnyire nyirkos lett egy picit, ezért a váltóruháinkba átöltöztünk az autóban. Vidáman jöttünk haza. Már tervezve a következő alkalmat. 🙂
Szeretném Nektek leírni, hogy milyen csodálatos embereken keresztül jutottam el erre a Vízitúrára, a Dunakanyarba! :
Először is, a Láthatatlan Egyetemen vettem részt egy Mastermind csoportban, ahol nagyon sok segítséget kaptam a vállalkozásommal kapcsolatban. Ez egy ingyenes lehetőség azoknak, akik fejlődni szeretnének az után is, hogy már nem járnak iskolába, vagy az iskola egyetem mellett.
Itt ismerkedtem meg Gáborral, akivel azóta is tartjuk a baráti kapcsolatot. Gábor megtanított nagyon sok mindenre köztük arra, is, hogyan merjek ÉLNI!
Általa ismertem meg Attilát, és Tamarát, akikkel elmentem a Dunakanyarba a vízitúrára. Az Ő programjaikat itt találod: Utazzgeográfussal.
Nagyon hálásak vagyok nekik ezért az első alkalomért. Egy új világgal ismertettek meg! Új életérzésekkel. Egy csodálatos utazással!
Mit tegyél, ha spirituálisan is szeretnéd megtapasztalni ezeket a túrákat, amiket az Utazzgeográfussal
együtt teszünk meg?
Amennyiben szeretnéd megtapasztalni a kövek, a föld, a víz, és a növények spirituális energiáját, és az ezzel kapcsolatos lehetőségeket, meditációk formájában is, abban az esetben ITT jelentkezz!
Amikor egy meditációban a szabadban megéled ezeket az energiákat, akkor az érzetek sok színűsége miatt, otthon a saját közegedben is könnyebben fogod visszaidézni ezeket az energiákat, hogy így is erősítsd a mindennapjaidat.
Siess, a jelentkezés korlátozott!