Tábor Siófok mellett Törekiben

Tábor Siófok mellett Törekiben
Ez a kép Siófokon a mólón készült, amikor a barátnőmmel megbeszéltük, hogy megtartjuk a Tábort.
Mi lesz a program?
A négy napból álló alkalmom az Önismereti fejlődést segítik elő családállítással, workshoppal mint öröm, szeretet, megoldások, teremtés, és egy társasjátékkal, amivel Önmagadra és az anyagiakkal való kapcsolatodra is ráláthatsz. Rálátsz majd a párkapcsolat, a családmelege, és az anyagiak fontosságára is.
Lesz családállítás is, amiben az éppen aktuális elakadásaidra nézhetsz rá.
Nem csak rálátsz az ezekkel kapcsolatos blokkokra, hanem sok szinten meg is oldódnak majd a minden napokban, a csapatépítő játék, illetve a családállítás során.
A reggelt jógával, tornával és meditációval kezdjük. Ezek az energetikai rendszerekre hatnak. Összeköti, és harmonizálják a csakrákat, illetve a jobb és bal agyféltekét.
A részletes programot jelentkezés után kapjátok meg emailben.

Ezért a belépőre nem kell külön díjat fizetned.
Ezen a hétvégén lesz közös sütögetés, és ha szeretnétek közös éneklés is.





Az érkezésbe besegítünk.

A szállás együtt jár a reggelivel, és a vacsorával, pénteken szombaton az ebéddel.




Az elvonulás ideje: 2021. július 22. csütörtök 16.00 -július 25. vasárnap 16.00 ig tart.
24.- én Telehold meditációt tartunk.


Amikor jelentkeztél, és utaltad az előleget, akkor küldjük el a tábor részletes menetét.
A programváltoztatás jogát fenntartjuk.
A programváltoztatás jogát fenntartjuk.
Siess, a jelentkezés korlátozott!