Spirituális Cashflow Workshop Pároknak
Spirituális Cashflow Workshop Pároknak
A párkapcsolat mindig egy titokzatos dolog, ami két emberről szól. Sokszor nem tudják, hogy a másik milyen titkos indíttatást érez irántuk. Egy 6 órás Cashflow Workshop társasjáték keretein belül szinte minden titok napvilágra kerül. Minden belső, és hátsó gondolat, vagy éppen az igaz szeretet, és hála érzései is.
Ehhez hoztam 4 történetet, hogy Te is tudd, mire számíthatsz, ha eljössz egy ilyen párkapcsolati Spirituális Cashflow Workshopra.
1. Történet
Egy 30-as éveiben járó fiatal párral tartottam ezt a Workshopot. Minden úgy nézett ki, hogy rendezett párkapcsolatuk van. Igaz a lány néha küzd pénzbeli problémákkal, viszont miután ők egy pár, a fiatalember ellensúlyozni tudja az időnként instabillá vált anyagi helyzetet, hiszen ő keresett jobban.
Egy darabig szépen ment a játék, minden rendben lévőnek tűnt.
Aztán a lány, vállalkozásba szeretett volna beszállni, amihez pénzre lett volna szüksége. Mivel ketten játszottak, és én mint játékvezető, mint moderátor vettem részt az alkalmon, így csak a férfitől tudott pénzt kérni. De a párja csak akkor tudott volna neki segíteni, hogyha még a saját létét is kockáztatja anyagilag, ezért nem adott pénzt a lánynak. A lány, ekkor megsértődött, és undok lett.
Mivel láttam, hogy itt blokkok vannak az életükben, ezért rávilágítottam erre, és irányított kérdésekkel derítettük ki hogy mi az indíttatása, hitrendszere a lánynak, és mi a férfinak.
A játékból fény derült arra, hogy a lány sok esetben azért van együtt a férfival, mert van pénze, és ha nem tudná finanszírozni az ő életét, kívánságait, akkor nem is lenne együtt vele.
A hölgy sírva fakadt, amiért nem kapott pénzt a vállalkozására, pedig a fiú tudott volna neki adni, igaz olyan áron, hogy a saját létfenntartását veszélyeztette volna.
A következő egy évben ez a pár az életben is külön utakon kezdett el járni, mert nem voltak egymáshoz valók.
2. Történet
Egy fiatal pár jött el hozzám, úgy nézett ki, hogy nagyon szeretik egymást, és egymáshoz valók.
Az alkalom folyamán, amikor a lány már olyan ügyes, és gazdag volt, hogy kikerült a mókuskerékből, a fiúnak pénzre lett volna szüksége, hogy ő is kikerüljön a külső körbe, mert ő még benne volt a mókuskerékben.
Mivel a párjának több százezer dolláros jövedelme volt, ezért adott neki pénzt, de csak kölcsön. Az volt a kitétel, hogy mihelyt kikerül a gyorsítósávra, ahol a gazdagok is vannak, visszaadja az összeget.
Mivel a fiú rögtön ki is került a külső körre, ezért nagyon hamar visszatudta fizetni a kölcsönt.
A korrekt pénzügyi elszámolásnak köszönhetően a kapcsolatuk nem meggyengült, hanem meg is erősödött.
Ennek köszönhetően, és hogy ennyire megbízhatnak egymásban, a fiú a következő napon az életben felmondott a munkahelyén, a felmondási időt követő egy hónapban pedig keresett 4 millió Ft-ot az életben.
A következő 6 hónapon belül pedig megtartották az eljegyzést is.
3. Történet
Karácsonyra adtam az albérlőimnek ajándékba 2-2 Cashflow ajándékkártyát.
Amikor a két pár eljött, hogy lejátsszák ezt a lehetőséget, érdekes megtapasztalásokban volt részem velük kapcsolatban.
Az egyik pár attól volt boldog, hogy direkt alátettek egymásnak. Őket ez kötötte össze, hogy tudok a másikkal jobban kitolni.
A másik párnál a fiú folyamatosan áttolta a felelősséget a lányra. Míg a könyvelési feladatokat is áttestálta a párjára. Egy idő után ez a lány megunta, hogy mindig mindent neki kell megoldani, ezért dühödten hozzávágta a papírt a párjához, hogy most már csinálja ő.
Az első pár továbbra is boldog kapcsolatban élt ezután is, hiszen az volt mind a kettejüknek az öröm, hogy szivatják egymást.
A másik pár viszont, akiknél a lánynak kellett mindent megoldani a kapcsolatban, két hónap múlva felmondta az albérletet, mert szétköltöztek.
Így segít a pároknak ez a játék abban, hogy felismerjék a párkapcsolati, és pénzügyi rálátást, hogy elmélyül, vagy megszakad ez a kapcsolat.
Ha van merszed, érdemes ránézned a kapcsolatodra,
mielőtt komollyá válna a helyzet!
Ezt máshol nem találod meg! Csak a Bőségklubban!
Jelentkezz mihamarabb! A férőhelyek száma korlátozott!