Pénzügyi Workshop élménybeszámolók

2023. jan 30.

Videó a képre kattintva

Pénzügyi Workshop élménybeszámolók

Minden alaklommal, amikor egy pénzügyi workshopot tartok, újabb és újabb élményekkel lesznek gazdagabbak a résztvevők is, és én is, mint játékvezető. 

Nem csak felnőttek, hanem gyermekek is tudnak játszani a Cashflow társasjátékkal. Ezért a kis unokámat rendszeresen tanítom a pénzügyekre, ő pedig boldogan tanulja azt. Nem lehet elég korán elkezdeni. Engem a szüleim 8 éves koromtól tanítottak a pénzügyekre. Az unokámat én 10 éves korától tanítom erre. 

 

Hiszen nincs két egyforma ember, két egyforma felfogás. Vannak, akik úgy gondolják 2-3 alkalommal eljöttek hozzám játszani, és máris élesben fektethetik be a pénzüket. Pedig ez nem így van. Ahogy a játékban nem ismeritek a kis üzleteket, nagy üzleteket, és a piac kártyákat sem, ugyanúgy az életben sem ismeritek ezeket. Ezért folyamatosan figyelni kell az életben az üzleteket, és tanulni kell róluk, hogy jó üzletbe vágjatok bele, és ne rosszba. Ehhez itt csak az alapokat kapjátok meg. Az életben már élesben mennek a dolgok. Viszont itt játék pénzt kockáztattok, és meglátjátok azt is, hogy az életben hogyan fektetnétek be. Jól, rosszul? Hogyan működnek a megérzéseitek? Mennyit tanultatok? 

Amikor már jól megy a Cashflow workshopban a befektetés, elkezdheted az életben is megtanulni, vagy párhuzamosan tanulni hogyan és mibe fektess be. Peter Jones sokat tud ebben segíteni Nektek. 

 

 

Siess, a jelentkezés korlátozott!