Pénz és párkapcsolati összefüggések
1. Pénz és párkapcsolati összefüggések
A párkapcsolati és pénz közötti összefüggésre tavaly derült fény számomra. Ekkor ismerkedtem meg Peter Jonessal, aki nagyon sok mindenre megtanított ÖN- MAG- ammal kapcsolatban. Például arra is, hogyan érjem el, hogy amit szeretnék megvalósuljon az életemben. Tanított az intuícióm fejlesztésére, és arra is, hogy igénybe veszem e a segítségeket, amiket elém sodor az élet, vagy nem veszem igénybe. Amikor először megkérdezte: – Szokott olyan lenni, hogy mindig ugyanabba a hibába esel bele, és akkor sem változtatsz? – Nekem ez így meg sem fogalmazódott az állítás során amit csinált, de a válaszom meglepődve rögtön az volt, – IGEN. – Sokáig még sem tudam máshogyan tenni a dolgokat az életemben, hiszen ragaszkodtam a régi sémáimhoz. Nem a magánéletemben, ott a családdal már régen elkezdtem változtatni. De a párkapcsolatban, és az üzletiéletben igen.
2. Pénz és párkapcsolati összefüggések
Péternek köszönhetően ismertem meg ezt a tudatosan, és innen már tudtam meg kell találnom a módját annak, hogy hogyan kell változtatni az életemen. Csak azt nem tudtam, hogyan tegyem ezt meg. Még egy darabig gondolkodtam rajta, de mivel nem találtam rá megoldást, ezért hagytam, hogy az élet oldja meg ezeket a dolgokat.
Viszont továbbra is eljártam Peterhez, és közös munkánk is volt. Ez adta a löketet abban, hogy láttam, mert a kérdéseiből kiderült, hogyan csináljam az ügyfelek meghívását, a kapcsolatfelvételt, és egyéb dolgokat is. Öröm volt Vele dolgozni! Kedves ember, aki azon szorgoskodik, hogy más embereknek segítsen, jót tegyen, jobbá tegye az életüket. Mind az anyagiak, mind pedig a párkapcsolat terén.
Sokszor játszottunk olyan játékokat, amik megnövelik az intuíciónkat. Ez olyan módon sikerült, hogy ma már az egyik segítség a másik után jön. Peter alkalmán találkoztam Asztalos Ildivel, aki felajánlott egy családállítást. Ők voltak a következő lépcső, amit Peter indított el az életemben, hogy hosszú idő után ismét így éljek. Peter nélkül nem találtam volna meg ezt a lehetőséget.
Ekkor találkoztam Asztalos Ildivel, és Balázzsal. Akik segítettek abban, hogy megduplázzam a decemberi bevételeimet.
A történetről itt olvashattok.
Siess, a jelentkezés korlátozott!