Mire tanított a koronavírus?
Mire tanított a koronavírus?
Egy hosszabb betegség után talált meg ez a kórság, aminek hálás vagyok ma már. Egy héttel a betegség után, már dolgozni akartam. A következő héten talált meg a vírus. Két hétig éjjel, nappal aludtam. Először nem tudtam, mi ez. Hőemelkedésem volt, ami előtte sok- sok évig nem. De az hogy állandóan fáradt, és álmos voltam, elgondolkodtatott. Ez volt, ami rádöbbentett a pihenés fontosságára, és hogy meg kell találjam, hogyan ne kényszerből pihenjek.
Mire tanított a koronavírus?
Sokáig gondolkodtam, mire rájöttem, hogy mivel nem pihentem az utóbbi időben, és annak ellenére, hogy még mindig fáradt, és legyengült voltam a betegség után, ekkor sem akarok pihenni. Ezt az egészet egy önismereti útnak fogtam fel. Nem pánikoltam, és nem féltem. Csöndes magányomban szenvedtem. Mi közben egy kedves tanárom meditációit próbáltam hallgatni, és többször bele is aludtam.
A másik tünet az volt, hogy mindennek ami étel, fűrészpor íze volt. Ezért nagyon keveset ettem. Egy tojást főztem meg magamnak, vagy éppen két krumplit. Ráadásul ez is soknak bizonyult, mert nem tudtam őket megenni. Ekkor elkezdtem azon gondolkodni, hogy mire tanít ez a szituáció. Rájöttem, kevesebbet kell főzzek magamnak, olyanokat amik jobban ízlenek, tehát több fajta fűszert kezdtem használni, hogy ízletesebb, finomabb illatúak legyenek az ételek, amiket eszek.
Még Mire tanított a koronavírus?
Megkértem a fiamat, hogy hozzon nekem paradicsomlevet. Mivel az italok mind keserűek voltak, ezért vizen kívül nem igen ittam semmit. Pedig a víz is keserű volt, a kávé, és a tea is. Ma már tudom, hogy ezek a gyümölcslevek is hozzá járulnak ahhoz, hogy egészségesebb életet éljek.
A lábadozási ciklusban megtanÍtott arra, nem kell mindig mindenhova rohannom, sietnem. “Lassan járj, tovább érsz.” Tartja a közmondás.Így most már lassabban teszem meg az utat. Inkább előbb indulok valahova, minthogy rohanjak.
Vajon Te hogyan töltöd a minden napjaidat?
Milyen ételeket, italokat eszel, iszol?
Mennyit pihensz, és mennyi időt dolgozol?
Foglalkozol Önismerettel?
Ez a vírus ezekre a dolgokra tanít.
Siess, a jelentkezés korlátozott!