Mikor felismeri az ember…
Mikor felismeri az ember, hogy megbántott valakit,
bár nem akarta, csak egyszerűen hangot adott az érzelmeinek, akkor mi a következő lépés, amit tehet?
Megteheti, hogy elmegy mellette, és ránt egyet a vállán. Azt is megteheti, hogy felveszi vele a kapcsolatot, és elmondja mennyire sajnálja a történteket. Ha komolyan így gondolja, komolyan így érzi.
Elmondja félreértés volt az egész, dehogyis akarta ő megbántani a másikat, csak hát van, amikor az érzések, mint a vulkán törnek fel belőlünk, magunk sem értjük miért, és csak utólag vagyunk okosak. Persze ilyenkor én is dolgozom magamon utólag Theta Healinggel, de hát én is emberből vagyok, és ugyan úgy vannak hibáim, nem vagyok én sem tökéletes.
Azóta eltelt három év. Sokkal kevésbé vagyok heves természetű, és jobban meggondolom mikor mit mondok, teszek. Tudom ahogy bent, úgy kint, ahogy kint úgy bent. Sokkal békésebb az élet bennem, és körülöttem. Már nem panaszkodom annyit, és nem is veszekszem. Időnként, kb. három négy havonta tör ki belőlem egy kicsike hév, de ez elenyésző ahhoz képest, ami három évvel ezelőtt napi szinten volt megfigyelhető. Persze én is alakulok, ahogy dolgozom magamon ThetaHealinggel®. Hiszen ahhoz, hogy másokon tudjak mégjobban dolgozni, először magamból kellett kidolgoznom sok mindent. Így is tettem. Most már csak néha török ki.
Mikor felismeri az ember,
Hogy veszekszik folyamatosan, vagy sokszor.
Te milyen sűrűn veszekszel? Milyen sűrűn kiabálsz? Szeretnél róla leszokni? Szeretnéd abbahagyni? Szeretnél más érzelem világot beengedni az életedbe? Nekem három év kellett hozzá. Neked mennyi időre van ehhez szükség? Mikor szeretnéd letenni a szenvedést az életedből? Hol hitted el, és mikor, hogy úgy kell leélned az életedet, hogy szenvedsz? Miért engeded, hogy bántsanak, és Te is bánts másokat? Itt az ideje, hogy békében élj! Szeretnél békében élni?
Azt mondod az érzéseknek az a dolguk, hogy legyenek. Se nem jók, se nem rosszak, csak vannak. S mindenki úgy éli meg a másik reakcióját a dolgokra, ahogy belül érez.
Ugyanazt a történetet teljesen máshogyan éli meg egy pozitívan gondolkodó, mint egy negatívan gondolkodó.
Ezeket a negatív érzéseket tudom pozitívvá alakítani a ThetaHealinggel, hogy a legközelebbi alkalommal már ne sértésként éld meg ezeket a dolgokat, hanem lásd meg benne a jót is.
Ha nem látnád meg a dolgokban a jót, akkor félútról mindig visszafordulnál, s nem jutnál sehova, csak oda ahol most is vagy. Így vesznek el ötletek, és lehetőségek az éterben, hogy feladjuk félúton, mert negatívan gondolkodunk.
Szeretnéd újra kezdeni pozitívan? Gyere el hozzám, hogy átértékeljük együtt az életet a ThetaHealinggel, vagy a Kombinált módszerrel!