Miért lehet mandulagyulladásunk?

2019. okt 18.

Miért lehet mandulagyulladásunk?

Lili története:

Erős mandulagyulladással, garatgyulladással, fejfájással, és szédüléssel jött el hozzám Lili. A betegség legyengítette, és amint vízzel kínáltam rögtön két pohárral is ivott. Elmondtam neki, hogy a testsúlya szerint 20kg- onként 1 liter vizet kellene meginnia ahhoz naponta, hogy méregtelenítsen a szervezete. Ezenkívül a kineziológiai teszteléshez is szükséges a kezeléshez, hogy hidratált legyen. Így tudjuk visszaellenőrizni rendben vannak e már a dolgok az életében, 

Amikor megkérdeztem milyen érzés, hogy fáj neki a torka, azt mondta: Nehéz érzés. Lili nagyon sokszor használta ezt a kifejezést, ahogy azt a kifejezést is, hogy kidobnak. Ezért tudtam erre a két dologra kell jelenleg itt és most dolgoznunk, hogy Ő jobban legyen. 

A nehéz érzés nyomon követésével eljutottunk a 11 éves koráig. Ekkor költözött el anyukájával másik otthonba, és új iskolába. Látta magát a nagyszobában, ahogy a testvérével, és édesanyjával együtt sírnak. Nem tudta miért sír az anyukája, azt sem értette Ő miért sír.

Lilit ez a kép nagyon felzaklatta, ezért küldtem neki Feltétel Nélküli Szeretetet, hogy megnyugodjon, és ne sírjon.  
Ekkor elmondta, nagyon félt, nehogy újra kórházba kerüljön az édesanyja, mert tudta akkor apukája családjához kell újra mennie. Ahol azért nem szeretett lenni, mert mindenki csak negatív dologról beszélt, és szeretetlenség volt a családban és szomorúság, bánat. Valahányszor odament, mindig újra kellett építenie magát, hogy pozitívan lássa a világot, és újra pozitív önmaga legyen.

Nagyon nehéznek tartotta azt is, hogy már 11 évesen felnőttként kellett viselkednie, és élnie. Ez nagyon nehéz volt számára. 
Megkérdeztem, mit jelent számára, hogy nehéz, és hogy felnőttként kell viselkednie. Elmondta, hogy azt jelenti számára, hogy takarítania kell, mosogatnia kell, rendet raknia kell, és gyereket kell nevelnie. Elmondta azt is, amikor megkérdeztem mit tanult ebből? Azt tanulta, hogy utáljon rendet rakni, mosogatni, takarítani. Ezenkívül úgy érzi időnként, hogy rossz anyuka ez miatt. Megtanulta azt is, hogy ne beszéljen negatívan, és ne menjen olyan helyre, ahol mindig negatívan beszélnek egymással, egymásról az emberek. 
Ezeket a dolgokat úgy kompenzálta mostanáig, hogy nem rakott rendet, nem mosogatott el sokszor, és próbált még jobb anyuka lenni. Ezenkívül eljárt bulizni, és szórakozni, és úgy viselkedett ott mintha még nem lenne felnőtt. Mert nem akar felnőtt lenni. 
Ezután történtek a törlések, betöltések a Teremtő által a Lehető Legjobb Úton Módon.

Miért lehet még mandulagyulladásunk?  

Megkérdeztem Lilit, van e még valami, lát e valamit, amiért még mindig fáj a torka. Elmondta nagyon fél attól, hogy kidobják valahonnan. Ekkor ezen az útvonalon folytattuk a ThetaHealing® kezelést. Megkérdeztem Tőle, hány éves volt, amikor először kidobták? 
Vajon ki gondolná, hogy egy kisiskoláskori kidobós játék ilyen galibákat okoz valaki életében? Pedig ez történt. Még alsó iskolás volt, amikor kidobósoztak az osztálytársakkal, és Lilit nagyon hamar kidobták a játékból, és ezért Ő nem játszhatott tovább. Lili ezt akkor úgy élte meg, hogy Vele nem játszanak a többiek, és kiközösítik. Semmire sem vágyott jobban, mint hogy elfogadják Őt különcsége ellenére is, hogy tiszteljék, és felnézzenek rá. De ezt sohasem kapta meg annyi idősen. 
Ekkor töröltük a negatív dolgokat, betöltöttük a pozitívakat Lili életébe. 
Megkérdeztem Tőle: Most mit csinál az a kislány? Ekkor Lili elmondta: Már jobb kedvű, és játszanak vele a többiek, nem közösítik ki. 

Lili megkért, hogy itt hagyjuk abba a Thétázást. 
Még töröltem és betöltöttem azokat a dolgokat, amiket kellett, és lezártam a Theta munkát. 

Lilinek elmúlt a fejfájása, és jobb lett a torka. Jobban érezte magát mint előtte. 
Elmondta: Olyan jó betegnek lenni, mert nem kell mennie dolgozni, és egyedül lehet végre otthon. 
Lehet ha szeretné, akkor legközelebb erre dolgozunk ThétaHealinggel®, hogy ne csak akkor legyen ez így, ha beteg? 

 

Siess, a jelentkezés korlátozott!