Miért legyünk hálásak?

2021. okt 7.

Miért legyünk hálásak?

Azért legyünk hálásak, mert ma is felkelt a nap. Mert fürdőzhetünk az általa adott sugarakban. Mert van ruhánk, mert van hol laknunk, mert van mit ennünk. 

Van egy mondás: 
“Panaszkodtam, hogy nincs cipőm, aztán kimentem az utcára, és láttam egy embert láb nélkül”.
Azt hiszem sohasem felejtem el a nagymamámat, amikor tolókocsiba került. Így is teljes életet élt. Volt kitartása, akarata, és volt HITe. Főzött, mosott, takarított.

Csak a nagytakarítás nem ment neki egyedül. Olyankor édesanyámmal hozzá mentünk, még 14 sem voltam, és mi ketten csináltuk meg. Örültünk annak, hogy él. Ő pedig örült, hogy mentünk, és segítettünk. Hálás volt nekünk. Jó magam pedig hálás vagyok mind azokért a csodákért, amire megtanított. Hálás vagyok a tejeskávéba darabolt kenyérért, a mai müzli helyett, és a pirított grízért, amit hol cukorral, hol cukrosfahéjjal, hol pedig lekvárral ettünk. Együtt sütöttük a rétest, erre is megtanított. Ma már üzletve vesszük a réteslapot. Pedig mennyivel másabb a hazai. Még sorolhatnám a történeteket. Ő volt, aki így, ebben az állapotában először megtanított az igazi hálára. Mások tiszteletére, elfogadására. 

Miért legyünk hálásak?

Lehetünk hálásak az életünkért, a munkánkért, az otthonunkért, bármiért. Minél több hálánk van, annál több mindent kapunk. Hiszen van ez a mondás is: “Akinek van, annak még több adassék, akinek nincs, attól elvétessék”. Ez a hálára nagyon igaz. Ezért legyél hálás magadnak is mindenért, ami van Neked. Hiszen amikor saját magunkat ostorozzuk, magunktól veszünk el. Amikor pedig hálásak vagyunk magunknak, akkor azzal adunk magunknak. 

A Spirtituális Segítők csoportban a Facebookon 30 napon át minden este 21.00- tól láthatsz egy videót a háláimról. Arról én miért vagyok hálás. Azt is, hogy miért.

Mert bármiért, akár miért tudunk hálásak lenni. Még az írónak is a könyvért, amit éppen olvasunk. Ezért nyisd ki a szíved, a szemed, és vedd észre azokat a dolgokat, amik jönnek Veled szemben. Érdemes! Ha pedig nem találsz olyan dolgot, amiért hálás lehetsz, akkor gondolkozz azon, hogy miért nem. Hol hitted el, hogy Neked csak rossz életed lehet? 
Ha gondolod, akkor érdemes ránéznünk egy konzultációban, hogy a jövődet már úgy lásd, hogy észrevedd a pozitív dolgokat is, amik Veled szembejönnek. 

Jelentkezz bátran! Kattints a Jelentkezem konzultációra gombra!

Siess, a jelentkezés korlátozott!