Miért legyenek céljaink?

2021. dec 8.

Kattints a képre a videóért!

Miért legyenek céljaink?

Azért legyenek céljaid, hogy ne dobáljon az élet. Ebben a mai világban, akinek nincsenek vágyai, álmai, az rácsatlakozik arra a morfogenetikus mezőre, ahol az emberek félelemben élnek. Ez attól van, hogy betegek lesznek, hogy a családjuk beteg lesz, és ebben a FÉL- ELEM- ben élik az életüket. Van vírus, persze. Szintén elkaptam. A saját bőrömön tapasztaltam meg. Viszont utána nem lettek céljaim, és dobált az élet, ahogy mindenkit, akinek nincsenek. Először a betegségem miatt nem voltak ügyfeleim. Azután pedig az érdeklődők is eltűntek körülöttem. Akik maradtak, azok az igaz barátok voltak. 

Miért legyenek céljaink?

Ezért is egyik célom, hogy a családommal, az igaz barátaimmal tartsam a kapcsolatot. Hiszen Ők azok, akikkel összefughatunk hosszútávon. Régen volt amikor sok pénzt szerettem volna, hogy támogatni tudjam a gyerekeimet. Ma már tudom, hogyha halat adok, a helyett, hogy megtanítanám Őket horgászni, sem magamnak, sem Nekik nem teszek jót. 

Ismét vannak céljaim, vágyaim álmaim! Ezek most valamilyen szinten megváltoztak. Segítem édesanyámat, segítem azokat, akik hozzám fordulnak, és így építem az új életemet. 
Mondhatod, Nekem könnyű. Sokan gondolják ezt így. Abban különbözöm másoktól, akik felcsatlakoztak a morfogenetikus mező FÉL- ELEM részéhez, hogy nem félek. Túl éltem a vírust, és tudom, hogy amíg van családom, barátaim, vannak akiknek segíteni tudok, van munkám, otthonom ahol lakni tudok, és vannak ruháim, addig mindenem megvan. 

Miért nem mentem csak ritkán külföldre? 

Nem csak azért, mert egy nyelvet ismerek, az pedig a Magyarnyelv, hanem azért is, mert gyermekként megtapasztaltam a gyönyörű Magyarországot. Kisdobos táborban, Úttörőtáborban, KISZ táborban, Ifjúgárdistaként is. Ehhez jöttek az osztálykirándulások, és a családi kirándulások. Mivel nem volt sok pénzünk, ezért így oldották meg a szüleim az életemet. Ma már hálás vagyok Nekik ezért. Valami olyat adtak át nekem, amit senki más nem tudott megadni. A Haza szeretetét. Nem vágyom a tengerhez, nekem jó a Balaton is. Szeretem a Magyar kis falukat, hiszen a családban is sokszor voltam velük az ország különböző részében. Ma is szívesen járom az országot. Holnap barátokkal, és rokonokkal találkozom, Baján. Számomra szinte semmi sem változott. Mert nem félek. Tudom, hogy mindig ott leszek, ahol lennem kell, és úgy történnek a dolgok, ahogy nekem a legjobb. 

Ezért írd le TE is a céljaidat! 
Hogy elérd azt az érzést, hogy mindig van tovább, mindig van fentebb, és mindig meg tudjuk találni a BOLDOG- ságot. 

 

Hogyan áll fel a padlóról, és maradj talpon!