Miért a SzomatoDrámával találkoztam?

2021. jún 13.

Miért a SzomatoDrámával találkoztam?

Az első alkalommal azért találkoztam Dr. Buda László által létrehozott és kitalált SzomatoDrámával, hogy meggyógyuljak. Számomra teljesen érthetetlen volt, hogy emberek, akik ugyan olyan traumákon mennek keresztül, hogyan lehet, hogy másként értékelik ugyanazt a traumát, és más- más betegséget produkálnak általa. Hát ezért találkoztam a SzomatoDrámával, hogy rájöjjek, nem csak én küzdök önmagammal, és a múltammal. 

A többiek ugyanolyan anya- gyerek konfliktusok esetén teljesen más betegséget produkáltak, és állítottak elő saját maguknak. Míg én többnyire a lelki problémákat láttam meg a múltamban, a többiek szervi eltéréseket produkáltak a saját testükben.

Persze Nekem is voltak testi elváltozásaim,

és azokat hónapról hónapra elővettük, és lejátszottuk. Érdekes volt az a számomra, hogy az első játék, amit hárman játszottunk, mind a hármunkra jellemző betegségtünetekből állt. Ekkor nyílt ki először a koronacsakrám is, ami mérhetetlen energiákat szabadított fel bennem.

Hárman játszottunk el egy színdarabot. A két csoporttársam megfogta a két kezét kaput képezve, én pedig a kapu alatt bújtam át, közben ők is, és én is énekeltünk. Ők az egyik éneket énekelték,  Én pedig ezt énekeltem magamban:

  • Leveles a május, virágos a rét,                                                                           Búj búj zöld ág, zöld levelecske,
  • Majálisra menni, hej de csuda szép,                                                                 Nyitva van az aranykapu csak bújjatok rajta.
  • Búzavirág koszorú, Ma senkise szomorú                                                        Rajta, rajta, leszakadt a pajta,
  • Ránk ragyog az ég,                                                                                              Benn maradt a macska.
  • Sej haj május csuda szép hónap.

Az ő énekük úgy végződött, hogy:

Leszakadt a pajta, benn maradt a macska. Az én énekem pedig “május csudaszép” végződött. Eddigi életem folyamán pedig ezt a kettősséget éltem meg folyamatosan a saját világomban. Miközben játszottuk a játékot, éreztem ahogy megnyílik a korona csakrám, és árad belé az energia, a fény.

Ahogy a Kronobiológiai pszichogenetikában a melankolikus temperamentumú ember árny oldala a szangvinikus temperamentum úgy ebben a játékban is két pólus van. Ez miért érdekes? Jó magam mint melankolikus tulajdonságú embernek akkor kellett volna csak szangvinikusnak lennem, ha negatív passzban vagyok. Mégis anyukám, aki szangvinikus volt, azt tanította Nekem melankolikusnak, legyek olyan mint ő, aki szangvinikus volt, gondolkodjam úgy ahogy ő. Ha melankolikus vagy, légy az, ha pedig szangvinikus, azt vállald fel. Mi történik, ha azt tanítjuk gyermekeinknek amik nem ők? Itt olvashatod:

Miért a SzomatoDrámával találkoztam?

Tulajdonképpen, ha van egy oroszlán horoszkópú gyermeked, és Te arra tanítod legyen nyuszi, akkor lesz egy sérült oroszlánod, az helyett, hogy hagynád megélni Önmagát. Ha pedig a nyuszit neveled oroszlánnak, még sérültebb, és esetlenebb nyuszid lesz.

Itt a SzomatoDrámán elkezdtem felfedezni önmagam, mások által tükröt mutatva, mások mutatták meg a belsőmben mi lakozik. Fantasztikus élmény, mindenkinek csak ajánlani tudom! Együtt fedeztük fel ezt a világot, hiszen bárki bárkivel összekerült a játék folyamán, mindenki mindenkitől tanult.

Érdekesség: Családállítás a Cashflow társasjátékkal:

Hogyan állj fel a padlóról és maradj talpon!