Miért a Molyhosnapvirág?

2020. ápr 1.

Miért a Molyhosnapvirág?

A molyhos napvirág virága elvezet a rémületből a bátorság irányába. Akiknek a horoszkópja Halak, azoknak időnként nagy szükségük lehet erre a virágra. A virág a rendkívüli félelem, a pánik virága is egyben, sőt az elsősegély virág egyik alap virága is.

Ilyenkor az ember úgy érzi, semmire nem tudja magát bebiztosítani, és ez rémülettel tölti el. A rettegés meggátolja az új dolgok élvezetét az életben.

A virághoz tartozó tünetek, amikor valakinek pánik rohama, rohamai vannak. Kapkodja a levegőt, leveri a víz, és még sokszor halálfélelme is lehet. Nem tudja, hogyan legyen úrrá a fizikai, testi, és lelki tünetein. Ezért szüksége van erre a virágra, hogy egy jobb élet reményében újra gondolhassa, újra építhesse a jövőjét. Ehhez szüksége van erre a virágra, hiszen amikor erre a virágra rátalál valaki, akkor elkezdheti pozitívan meghaladni önmagát pánik rohamok nélkül. 

Szeretnél a saját magad orvosa lenni? Itt megteheted.

Időnként pánik fogott el, amikor A pontból B pontba kellett utaznom. Ilyenkor mindig rosszul voltam. Én erre szedtem ezt a virágot. Ma már simán tudok ismeretlen helyekre is utazni, akár térkép Google térkép segítségét is igénybe véve. Régen úgy is féltem. 

Miért a Molyhosnapvirág?

A virág lecsökkenti a rémületet, szedése a belső béke kialakulásához vezet. Ekkor már a személy leküzdi Önmagában a pánik hangulatát, és megszabadul a szorongás, és egyéb negatív testi, lelki traumáktól. Folyamatosan fejlődik, és eléri a nyugodt, kiegyensúlyozott állapotot. Így már könnyen veszi az akadályokat, bármi legyen is az. Mivel tudja, és érzi, hogy nem lesz “baj”, ezért vidáman tud dolgozni, munkahelyet váltani, utazni, megérkezni A pontból B pontba. Hiszen már nem fél attól sem, hogy eltéved az úton. 

Mi történik pozitív állapotban?

Pozitív hatása esetén eljön az egyén életében a béke, és nyitottan várja az új események alakulását, bátran, jó kedvvel viszonyul a dolgokhoz. Emberfeletti erővel harcol a  szerinte jó ügy érdekében. Már nincs félelme az újabb rohamtól, hiszen tudja hogy már uralni tudja a helyzeteket az életében. Mivel többször legyőzte önmagát, ezért elkezd jobban teljesíteni a munkájában, az életében. 

Élj! Változtass! Szeress!