Miért az Iszalag a realitás virága?

2020. jan 22.

Miért az Iszalag a realitás virága?

Sokat álmodoztam, és nem a jelenben jártam, hanem vagy a múltban, vagy a jövőben. Sokat számítógépeztem is abban az időben, amikor ezt a virágot kaptam. Folyamatosan vágyódtam abba a világba, amikor már nem jönnek vissza a dolgok az életembe. Így kaptam a Jerikói lonc virágával együtt ezt a virágot. Tudtam hogyha alkoholba menekülnék, akkor is ez lenne az én virágom, de szerencsére ez nem következett be az életembe. Viszont a cigarettázás mint olyan, folyamatosan jelen volt az életemben, és nem tudtam róla lemondani hosszú ideig. Sokkal inkább éltem a jövőben, hajszolva a sikereket, mint megtapasztalva a jelen állapotát. Előfordult az is nem egyszer, hogy vártam a halált. No nem akartam én öngyilkos lenni, csak meghalni szerettem volna. Ezekben az időkben jól jött nekem ez a virág, hiszen sokkal könnyebbé vált az életem általa. 

Fáradt voltam, álmos és aluszékony. A koncentrációm sem volt mindig a legjobb. A kezem és a lábam is hidegek voltak. Zavartak a zajok, és a külső ingerek. Sokszor volt valahol a lelkem, csak éppen nem a jelenben. 

Az Iszalag a rák horoszkópú emberek virága is. 

Pozitív hatás akkor érhető el, ha művészi tevékenységeket választ az, akinek ez a virág szükséges. Miközben a jelent megéli ezzel a foglalatoskodással, a jelenre és a jelen szépségére irányítja a fókuszát. Ez lehet rajz, de akár zenélés is. Ez az esszencia segít megtalálni azt a tevékenységet a jelenben, ami értékessé teszi a jelen pillanatot, és elhozza a most szépségét, a jelen pillanat ajándékát. Ettől a perctől kezdve szeretni fog a jelenben élni, és értékeli a jelen szépségeit is. 

Az én életemben először a zenehallgatás, közben a pulóver kötése volt amit megéltem, mint művészi tevékenység. Később pedig a kreatív munkám lett a könyvírás, még később a blogírás, amik által már meg tudtam élni a jelen szépségét. 

Gazdag fantáziát, tevékeny embert hoz elő ez a virág belőlünk, hogy kreativitásunkkal valóra váltsuk álmainkat!
Meditációval is segítheted a jövőd valóra váltását. Itt van egy Teremtő Telihold meditáció. 
Amikor ezt nézed, álmodozhatsz is tudatosan. 

Hogyan állj fel a padlóról, és maradj talpon?