Hogyan szoktam le a nevetésről?

2022. aug 22.

Hogyan szoktam le a nevetésről?

Hosszú évekkel ezelőtt volt egy partnerem, aki ki nem állhatta hogyha kacagtam. A helyett, hogy túl léptem volna a kapcsolaton, leszoktam a nevetésről a kedvéért. Helyette akkor nevettem, amikor azt éreztem sírnom kellene. Így ő soha sem tudta meg, hogy éppen mit érzek belül, mert volt hogy fájdalomból nevettem, volt hogy szomorúságból, és néha örömből is. 

Aztán ahogy egyre jobban rátértem a spirituális útra, már ez sem tetszett neki. Hogy képzem magam, és hogy egyre boldogabb vagyok. Az edzésen is vitatkoztunk, mert ő azt akarta otthon üljek, és ne menjek el sehova. Még akkor sem, ha ez azzal járt, hogy a hátsó alsó csigolyáim 4-5 ös csigolyák 1/3- ra leszűkültek, és folyamatos fájdalmaim voltak. 

Nem adtam fel! Eljártam edzni, egészen addig amíg meg nem szűnt az edzőterem. Igaz most már megint járok edzni, de már máshol lakom. Abból sem engedtem, hogy tanuljam az önismeretet, a tanfolyamokat. Ezeket tettem a fizikai valóságban. Hiszen nem csak a spirituális úton kell megtenni a lépéseket, hanem a fizikai síkon is. 17 évig voltunk együtt. Ekkor tudtunk barátságban elválni egymástól.

Egyszer csak az önismereti úton rájöttem, hogy nem tudok igazán örülni. Ekkor néztem rá egy nagyon régi gyermekkori történetre, amikor rám szólt édesanyám mert nevettem. Nagy boldogan meséltem egy történetet, hogy milyen szuper dolgok történtek, és anyukám közölte velem leforrázva hogy abban mi a sz@r. 

Persze ma már ez a múlté. Sok negatív és pozitív érzésminta volt összekötve. Ezeket kellett szétszálazni, szétválasztani. Mint félelem, tehetetlenség, elárvultság, árvaság érzése, nincs senkim, szégyen érzet, szomorúság, bánat… Ez mind összekötve azzal az örömteli dologgal, amit éppen meséltem. Miután ezt a sok mindent töröltem, következett, hogy a pozitív mintákat betöltsem.  

Miután ezeket helyre tettem, ismét tudok nevetni, kacagni tisztaszívből. 

 

Siess, a jelentkezés korlátozott!