Hogyan győzd le önmagad?

2021. dec 1.

Sckott Kiloby

Hogyan győzd le önmagad?

Itt egy módszer, ami bevált. Még 2014- ben ismerkedtem meg a Scott Kiloby módszerrel Oravecz Andreának, és a SzomatoDrámának köszönhetően. Nem sokkal voltam túl a SzomatoDráma alaptanfolyam elvégzésén, és a Nyitott műhelyeken való részvétel alkalmából Andi elmesélte ezt a technikát, hogyan lehet használni.

Ültünk a széken, és éreznünk kellett, ahogy a testünk érintkezik a szék ülő részével, a háttámlával, majd a lábunk a talajjal. Érdekes megtapasztalás volt, ahogy külön egyenként megéltük a jelen, a MOST megtapasztalását, egy másfajta szempont szerint, mint ahogyan Eckhart Tolle a MOST hatalma című könyvében leírja.

 

 

Hogyan győzd le önmagad?

Évekkel ezelőtt történt.

Éjszaka volt. A halállal kapcsolatos meglátásaim nem mindig voltak pozitív jellegűek. Feküdtem az ágyon, és akkor is előjött ez a gondolat. Azt tanultam, figyeljem meg a testem. Elkezdtem figyelni a testem érzéseit, és fájdalmat éreztem a testemben, a szívem fájt. Annyira fájt, hogy zokogtam. Nem tudom meddig tartott, hogy bele mentem az érzésbe, de azután megnyugodtam, mert elmúlt a fájdalom. Szerencsére senki nem vette észre a környezetemben ezt a mély pontot az életemben. Azt tudtam, amíg az ágyon fekszem, addig nem történhet semmi baj, csak az érzéseim vannak és Én.

A következő amit megfigyeltem, azok a gondolataim voltak. Jöttek eleinte negatív gondolatok, azután változtak. Pozitívak lettek.

A következő amit megfigyeltem, az érzéseim voltak. A halállal kapcsolatos érzéseim. Azután ezek is elcsendesültek.

Azóta az éjszaka óta nem voltak negatív érzéseim a halállal kapcsolatban. Amik még mélyen a tudatalattiban megbújtak, azokon később dolgoztam ThetaHealinggel.

Hogyan győzd le önmagad?

Számomra ma a halál az elmúlást jelenti, és az elmúlás magában hordozza az Újjászületést, ahogyan a Főnixmadár hamuvá változik, majd újjáéled poraiból. 

Így már nem is olyan félelmetes ez az egész. Viszont ha már akkor ismertem volna a ThetaHealing® technikát, nem kellett volna annyi fájdalmat megélnem. Ez az Én utam volt. Most már ismerek könnyebb utat is. Másoknak is ezt tanítom. 

A ThetaHealing®- ben az érzésekkel, hitrendszerekkel dolgozunk, théta szinten, az alvás, a mély alvás szintjén. Azon a szinten, ami gyermekkorunkban 0-7 éves korig tart. Ha akkor hallottunk valami negatív dolgot a szeretteinktől, az nagyon mélyen berögzült. Ezzel a technikával olyan mélyre tudunk menni, mint ebben az időszakban voltunk, és ezért pozitívvá tudjuk átalakítani fájdalom mentesen.

Adhatod ajándékba ezt a lehetőséget Ajándék kártya formájában rokonaidnak, ismerőseidnek, vagy saját magadnak.