Hálás vagyok Kálmánnak…

2023. aug 8.

Hálás vagyok Kálmánnak…

hogy eljött hozzám, és mind azzal együtt, hogy én segítettem Neki, Ő is segített nekem. Miért? Azért, mert valahányszor ellátogat hozzám Valaki egy ThetaHealing® konzultációra, mély hálát érzek iránta. Újabb, és újabb dimenziókat nyit meg számomra a tovább fejlődés, a jobb a gazdagabb élet felé.

Hogy miért van ez így?

Mielőtt leülök valakivel dolgozni az elakadásokon, a hiedelmeken, előtte én is dolgozom magamon hol 20 percet, hol egy órát, mert nem tehetem meg, hogy nem vagyok tiszta azokra az energiákra, amikkel jönnek hozzám, tisztulni, változtatni az életükön.

Szeretném megköszönni…

Mert hálás vagyok Kálmánnak:

Hiszen Kálmánnal való találkozásunkkor a kezdetek kezdetén, 2016- ban is így tettem, és meglepődve tapasztaltam, hogy olyan dolgok is napvilágot láttak az „ásás” során, amik régebben az én életemben is jelen voltak, de már megoldódtak a múltban is, és a jelenben is.

Azt hiszem, Kálmán levele mindent elárul. Köszönöm neki ezt a röpke egy órát, mert a konzultációnk után megint dolgoztam magamon kb. 1 órát. Hiszen látnom kellett, hogy érint ez engem? Ezek azok a dolgok, amik a kezelések alatt napvilágot láttak.

Mindenkinek ajánlom, olvassa, amit saját kezével írt le, és kitehettem az engedélyével a faliújságra is a Bőség Klubban, később pedig a weboldalamon. 

Még egyszer köszönöm Kálmánnak, hogy a tanúja lehettem a mindenség Teremtőjének segítségében.

Amikor magamon dolgozom, 

a múlt mumusait győzöm le. A gyerekkorom félelmeit, rettegéseit, beakadásait. Ezt teszem azokkal is, akik eljönnek hozzám. Azt hittem sokáig csak nekem volt rossz a gyerekkorom. Aztán megismertem nem csak Kálmán, hanem más emberek történeteit is, és rájöttem nem csak én cipelek terheket. Nem csak nemek voltak félelmeim, mumusaim, rettegéseim. Sőt… Volt akinek sokkal több, sokkal fájóbbak ezek az emlékek. Csak ők nem annak adtak hangot mennyire sza@r az élet, hanem a pozitív oldalát nézték, és ezért hamarabb messzebb jutottak, mint én. 

Megtanultam a pozitív gondolkodást!

Ezt annak köszönhetem, hogy kiírtam magamból ami fájt, és egy új életet kezdtem általa. Már nem fojtogatnak azok a dolgok, amiken régen rágódtam. Elengedtem őket, és sikerült új életet kezdenem nélkülük. Ezt pedig annak köszönhetem, hogy segítő munkámban sok- sok embert ismertem meg, olyan történetekkel, amikkel álmomban sem gondoltam, hogy találkozom. Ezért nem csak Kálmánnak vagyok hálás, hanem mindenkinek, aki eljön hozzám, és megtisztel bizalmával. 

Jó magam pedig boldogan segítek!

Ezek az emlékek még 2016-ból, amikor elkezdtem utamat járni a spirituális úton, mint alternatív segítő, Theta meditációkkal. Azóta sok-sok tanfolyamot végeztem el, hogy még többet és jobban tudjam segíteni a hozzám fordulókat. Hiszen az első időkben, volt hogy egy konzultációt 2-2,5 óra alatt vittem végig. Ma már ez lecsökkent. Nem azért, mert nem vagyok alapos, hanem előtte, utána már nem kell egy- egy órát dolgoznom magamon, hanem sok témát kidolgoztam már, és olyanok jönnek hozzám legtöbben, ami már bennem megoldódott. 

Szeretem a hozzám fordulókat. Szeretek nekik segíteni. Jó látni, ahogy megnyugsznak, lecsillapodnak egy egy alkalom után. 

Szeretettel várlak Téged is, hogyha ez után a bejegyzés után szeretnél eljönni egy oldásra!

Hogyan legyen Bőség az Életedben?!