Gyógyító Falu Pomázon

2022. okt 2.

Gyógyító Falu Pomázon

Pomázra készülődve már reggel 6- kor felkeltem. Pálosi Zoltán segített a lejutásban. Zoli Rúnamágiával is foglalkozik. Székeket is szerzett, így a mostani napon a hidegben már nem kellett plédeken és jóga párnán ülni. Hálás vagyok neki a gondoskodásáért. Segített felállítani a sátrat, és a többi tárgy elhelyezésében is. Az asztalkát kölcsön kaptam. Hideg volt. Három pulóverben, kabátban sem éreztem hogy komfortos lenne. A fű nyirkos volt. Később viszont kisütött a nap is, és akkor már jobban éreztem magam én is a bőrömben. 

Gondolom a nyirkos idő miatt fél 11- ig alig jöttek látogatók. Később beindultak. Ez volt az első Gyógyító Falu, amikor ThetaHealing konzultációt is csináltam. Volt aki a betegségével keresett meg, de olyan is akadt aki a családjával, vagy a párjával szeretett volna jobb kapcsolatot. Volt aki csak dúdolhatott, mert a mélyebb válaszok megtalálására még nem volt felkészülve. Az egyik lányt amikor dolgozni akartam vele, megmondtam, hogy nem Thetáz hatok vele, ez jött az Univerzumtól. Kiderült, hogy egy csoport társunk a tanára, és ő egy olyan védelmet kapott, ami miatt nem thetáz hattam vele. Ennek örültem. Megerősített abban, hogy jó volt a megérzésemet, és Kálmán Lőrincet pedig abban, hogy tényleg érzékelem ezeket a dolgokat. 

 

Hogyan áll fel a padlóról, és maradj talpon!