Gazdag mami kerekasztal…

2017. márc 19.

Gazdag mami kerekasztal vetélkedőn vettem részt

március 10.- én pénteken. Itt még szemüvegesen. Komolyan vettem a dolgot, hiszen nem csak sok ember előtt kellett szerepelnem, de az egész versenyt rögzítették, s egyenes adásban közvetítették. Végig izgultam az előttem levő fellépőket. Alig tudtam odafigyelni, hiszen azzal foglalkoztam, hogy nekem is több mint 70 ember előtt kell beszélnem. Amikor kimentem a pódiumra, nem működött a laptop. Ez még fokozta az izgalmamat. Megizzadt a tenyerem is. 

Aztán mégis elmondtam, amit terveztem. Elégedettnek kell legyek magammal, hiszen ez volt az első olyan fellépés vállalkozóként, amit elvállaltam. Ha szeretnéd megnézni, a videót, akkor a 22. perctől nézheted meg mit mondtam, és hogyan. 
Igaz az első három helyezettben nem voltam benne, mégis úgy érzem egy mérföldkő afelé, hogy nyíltan vállaltam önmagam, s a vállalkozásomat. Szinte mindenki ismeretlen volt, az egyetlen ismerősöm a kislányom, akinek köszönhetően jóval bátrabb voltam, mint egyébként lettem volna. 

Így felmertem vállalni azt a tevékenységet, amit folytatok, s ez fantasztikus érzés volt számomra. Ezen a versenyen elmondhattam, amit eddig nem tettem.

Már 1991- től megkezdtem egyengetni az Agykontroll tanfolyammal, a jövő útját, ami megalapozta a mostani vállalkozásomat. Agykontrollal elvégeztem az Alap tanfolyamot, a Korregresszió tanfolyamot, amivel megtanultam előre hátra járni az időben, majd az Ultra szeminárium tanfolyamot. Ez utóbbival kézrátéttel tanultunk meg gyógyítani. Majd 1993- ban a Pénzkontroll tanfolyamot is, amivel megtanítottak arra, hogy a pénz az ezoterikus síkon éppen úgy működik, mint a mindennapjainkban.

Ezt megerősítette a ThetaHealing tanfolyamon a Bőség tanfolyam is, viszont ez már 2015- ben történt.

Mindenkit szeretettel várok akár a ThetaHealing konzultációkra, akár a Cashflow társasjátékra, hiszen mind a kettő az életünket változtatja meg.

Siess jelentkezz minél hamarabb a lehetőségek korlátozottak.