Érdekes dolgokon mentem ma keresztül…

2017. márc 21.

Érdekes dolgokon mentem ma keresztül.

Negatív gondolataim voltak, belső párbeszédek, amik lehet sohasem fognak megtörténni, mégis idegeskedtem rajtuk, s furcsa testi tüneteim is lettek. Aztán felmentem Thétába, dolgoztam magamon, s rájöttem annak a valószínűsége, hogy ez fog történni, 1 a 100- hoz, mert olyan sokféle kifejlet mehet végbe a jövőre nézve. S vajon hányan folytatunk ugyanilyen belső monológokat, a meg nem történt félelmeinkről?

Végül pedig ráparancsoltam magamra:

Itt az ideje dolgozni is, nem csak magadon, hanem a munkádat is végezni. S ekkor bementem a másik szobába, s elkezdtem telefonálni. Az első ügyfelet, amikor felhívtam nem gondoltam, hogy felveszi a telefont, de felvette, s meglepetésemre nem hallatszott a hangomon semmi jele a belső vívódásnak. Aztán felhívtam a következőt, a következőt, legyőzve a félelmeimet, s önmagam, s mire beesteledett újabb hat megbeszélés le volt fixálva. Így már holnapra is vannak újabb tárgyalásaim, s persze holnap is meghaladom önmagam, mert vagy felfelé fejlődik az ember, vagy visszafelé alakul, de soha sem stagnál az állapotunk.
Győzd le Önmagad, s a korlátaid, akkor Boldog leszel!

Szeretnéd megtapasztalni a Theta Healing® pozitív hatásait?

Siess, jelentkezz minél hamarabb, mert már csak néhány szabad időpontom van!

Nem tudod hogyan hívj fel embereket, hogy több ügyfeled legyen? Bátortalan vagy a személyes találkozókon? Vagy csak szeretnél sikeresebben értékesíteni, de nem tudod hogyan csináld? 

Szeretnéd teleírni a határidőnaplódat időpontokkal? Szeretnél többet keresni? Szeretnéd ha mások is odafigyelnének Rád? Szeretnél nagyobb nyugalmat? Szeretnél több szabadidőt? 

Ezt itt mind megtalálod, egy helyen!

Aktuális szlogen.