Egyszer csak csörög a telefon…
Egyszer csak csörög a telefon…
Felveszem, és már beszélünk is. A másik pillanatban már meg is beszéltük Zsuzsával, hogy eljön hozzám egy ThetaHealing® konzultációra. A kezelés során sok-sok minden feljött, majd elengedtük, majd más jött fel, amit szintén elengedett, s végül megkönnyebbülve távozott. Jó volt megint segíteni egy kedves ismerősömnek, aki jobb kedvvel ment haza tőlem.
Egyszer csak csörög a telefon…
Egyre többször csörög a telefon, vagy éppen kapok emailt, hogy ThetaHealing® konzultációra szeretnének jönni hozzám. Egyre többen vannak azok az emberek, akik változtatni szeretnének az életükön, és ezért változtatni is képesek, hajlandóak.
Aztán nem rég lett egy olyan barát barátom, aki segíteni akart nekem. Elkezdte helyrehozni a csakráim állapotát, és ez éppen akkor történt, amikor oline tanfolyamot tartottam másoknak a csakrákból. Elmondta milyen tornagyakorlatokat végezzek ahhoz, hogy működjenek a csakráim. Rossz tanuló voltam. Sokáig nem csináltam minden nap a gyakorlatokat. Elmondta, végezzek nyújtás gyakorlatokat is, csípőkörzést, csípő ringatást. Azt is elmondta mit miért csináljak. Ezenkívül jógagyakorlatokat is kellett volna csinálnom. Meg torna gyakorlatokat.
Sokszor nem csináltam.
Hónapokig türelmesen várt. Aztán azt monda: – Nem tanítalak, ha nem csinálod, és nem adok könyvet! – ezen én elkezdtem nevetni. De Ő komolyan gondolta. Komolyan segíteni akart, én pedig nem láttam a fától az erdőt, hogy ez mennyire komoly. Elmondta ekkor, hogyha nem csinálom a gyakorlatokat, akkor puhány, hályas nő lesz belőlem, aki spiri csak, de semmi tartás nincs benne. Majd közölte: – Kirúglak. – ekkor értettem meg a jelentőségét, és hogy ugyan azt csinálja Velem, amit én azokkal, akik nem teszik meg a szükséges lépéseket a fizikai világban. Még az nap elkezdtem csinálni azokat a gyakorlatokat, amiket megbeszéltünk.
Ezért amikor elmész egy segítőhöz, tudnod kell, csak addig fog segíteni, támogatni, amig azt látja, hogy tud segíteni. A jó segítő nem fogad el attól semmit sem, akiről tudja, hogy már nem tuja támogatni. Ilyenkor elküldi. Ezért nem kell megsértődni, el kell fogadni, és magunkban keresni az okokat.