Egy pajzsmirigy betegség kialakulása
Egy pajzsmirigy betegség kialakulása
Talán azért is most került erre sor, mert Kata nagyon zárkózott volt eddig is. Többször találtam nála olyan témát, amire már dolgozott Thétában, úgy gondolta már nincs vele dolga, de olyan dühös lett valahányszor megemlítettem a témát, tudtam ott még nagyon sok feldolgozatlan dolog lakozik. Hiába dolgozott már több ThetaHealerrel a dolgon, mert még mindig nem voltak letisztázva azok az események, kapcsolatok. Utoljára amikor egy hónapja dolgoztam Vele, akkor végleg pontot tettünk a témára.
Egy pajzsmirigy betegség kialakulása
Katával az utolsó alkalommal a pajzsmirigy problémáira dolgoztunk. Eddig más egyéb volt számára fontos, és ezért nem akart ezzel foglalkozni. Már több alternatív kezelésre ment el, de sajnos nem olyan sikerrel zárult, ahogy szerette volna. Egyébként négy éve szed gyógyszert a pajzsmirigy működésére, és most műtétre kerülne a sor. Elmondta gyógyszereket kell szednie a pajzsmirigy működésére. Soha nem mondtam neki hogy hagyja abba, vagy csökkentse, hiszen az az orvos feladata, én pedig nem mondhatok ilyet neki.
Mi okozta a betegséget?
Katával az interneten ismerkedtünk meg. Eddig is sokat segítettem neki, amíg nem vállalkozásban csináltam a ThetaHealinget®. Az elején oda- vissza Thétáztunk, ma már én Thétázom Vele, hogy Neki jobb legyen.
A mostani napon nem hagytam magam. Rögtön a megérzéseimre hallgattam, amikor megtudtam ez a pajzsmirigy probléma már 4 éve fenn áll. Megkérdeztem Katát:
Mi történt 5 évvel ezelőtt?- Amikor megkérdeztem ezt az időpontot, kirázott a hideg. Tudtam jó helyen járok.
Kata lassan, bizonytalanul kezdett válaszolni. A szégyen mardosta még most is a történtek miatt. Bűntudata volt.
Kiderült, hogy egy nagyon mély állapotba került több évvel ezelőtt. Akkor történtek dolgok az életében, amit nem tudott feldolgozni a mai napig.
A szégyenérzetre dolgoztunk a továbbiakban.
Kiderült, három évesen érezte először ezt a szégyenérzetet, amikor édesapjával került édesanyja konfliktusba. Elmondta az érzéseket, amik akkor kerítették hatalmukba.
Kata pedig olyan férfiakat vonzott be eddig az életébe, mint az édesapja. Vele is úgy bántak a férfiak, mint az apukája az anyukájával.
Töröltük, és elvágtuk azokat a családi mintákat, hitrendszereket, amik fenntartják a mai napig életében a szégyen mintákat.
Még dolgoztunk a bébi az anyaméhben programon is. Letöltöttük a szenzorok, receptorok, idegpályák módosítását az ásásnak megfelelően, és bizonyos negatív erőket energiákat is töröltünk Kata életéből.
Egy új szűrőn keresztül látja a világot, hiszen rá tudott nézni azokra a dolgokra, amik eddig fájtak neki. Mostani szemével egy új megközelítésből látja a dolgokat.
Így éli tovább az életét, már új felfogással, új aha élményekkel, új tervekkel. Eddig nem voltak új tervei, most pedig már látja azt is mivel szeretne foglalkozni, hogy szeretne élni, melyik országban, melyik városban. Vannak elképzelései a jövőjéről, amik eddig nem voltak.